Feng Shui
mostelsz Széchenyi pihenőkártya elfogadóhely - MKB Széchenyi pihenőkártya elfogadóhely - OTP Széchenyi pihenőkártya elfogadóhely - K & H üdülési csekk visa mastercard visa
Elerhetőség
English Magyar

Kedves látogató

Szeretettel köszöntöm a Feng Shui Wellness Apartmanház honlapján!

A világszerte ismert hévízi gyógytótól mindössze 10 percnyi sétára található apartmanházunk, gyönyörű kilátással Alsópáhok felé. Igényesen berendezett, teljesen felszerelt, 2-6 fő befogadására alkalmas, az otthon kényelmét idéző apartmanokkal várjuk egész évben kedves vendégeinket. Harmonikus színekkel, burkolatokkal, illetve berendezési tárgyakkal varázsoltuk őket „nyugalom-szigetekké”.

Ahol szépség, rend és harmónia vesz körül bennünket, ott jól érezzük magunkat, és egy ilyen környezetben sokkal hamarabb kipihenjük magunkat, sokkal jobban regenerálódunk. Akit egy ilyen környezet vesz körül, az magában is könnyebben harmóniát teremt, ami egészségére is kihat. A feng shui legfontosabb célja, hogy megtalálja az ember számára azt a helyet, amely testi-lelki egészsége szempontjából a legmegfelelőbb.

Az intimebb saját teraszok mellett egy közös, virágos napozóterasz is a vendégek rendelkezésére áll. A társalgóban lehetőség van egy jó kávé melletti beszélgetésre, olvasásra. Az apartmanházat zöldellő kert veszi körül, mely minden évszakban más arcát mutatja. A wellness-részlegben tornaterem, masszázshelyiség, fekvő-infraszauna, chi-gép, finn szauna fény- és aromaterápiával, relaxációs zenével, valamint teázó sarok szolgálja vendégeink jó közérzetét.

feng shui © Minden jog fenntartva 2012 | FengShuiWellness Apartmanház | Honlapkészítés